Vivi & Zsolt


Vivi és Zsolt nem bízta a véletlenre és már másfél évvel az esküvőjük előtt lefoglalta nálam a dátumot. A jegyes képeket még tavaly elkészítettük a Városligetben, ahova kutyusuk is elkísérte őket, hogy szervest részt vállaljon a fotózáson. Ekkor volt időnk egy kicsit jobban megismerni egymást és már tudtam, hogy minden tökéletes lesz a nagy napon és megint egy nagyon aranyos párral lesz lehetőségem együtt dolgozni.

A készülődést követően elérkezett a pillanat amikor az ifjú pár először megpillantotta egymást. Vivi annyira gyönyörű volt, hogy Zsolt lélegzete is elállt :)! Amit persze maximálisan meg tudtunk érteni :)! Ezután az ajándékba kapott old timerrel mentünk el fotózkodni egy rövid időre.

Az esküvőt Kecskeméten tartották, ahol a hotel gyönyörű kertjében, 120 ember és egy kutyus előtt mondták ki a boldogító Igen-t :)! A megható szertartás után a csoportkép és a menyasszony csokor dobása következett. Ezután egy remek vacsora és egy jó hangulatú buli következett. A tortavágás után még egy utolsó program, a menyecsketánc következett. Előtte azonban még egy meglepetés tánccal készült a pár, ami egy modern koreográfia volt és amely nagy sikert aratott!

Kb fél kettő magasságában mi is elköszöntünk és megkezdtük utunkat haza, tudván, hogy igazán remek anyagot készítettünk egy remek párnak! 🙂

Korábban megbeszéltek szerint a kreatív fotózást külön napra tettük, hogy elkerüljük a nagy nap zsúfoltságát. Ezt mindig remek ötletnek tartom, de így utólag az ő esetükben különösen jó döntés volt! Egy könnyed kajakozást követően a folyón átívelő hídon készítettünk képeket, majd a közeli botanikus kert következett. Már elkezdett sötétedni, de Vivi még felhozott egy helyszínt, ami a képeim alapján szerinte jó lehet még egy pár kép erejéig. Nem tévedett 🙂 ! Utolsó helyszínünk egy zenepavilon volt, ahol 10 perc fotózás alatt az idei szezon számomra egyik legkedvesebb képét fotóztuk meg, ami azóta nemzetközi sikereket is szerzett számomra! Csodás pár, csodás képek! 🙂